Fogalmazzunk egyszerűen!

Amikor a kisebbik fiamnak szóltunk, hogy fogalmazzon egyszerűbben, azt válaszolta, ő bizony nem tud.
Készül a szóbeli felvételire, és időnként belegabalyodik a saját mondataiba. Magyarul is, nemcsak angolul.


Emlékszem, kamasz koromban nekem is gyakran mondták, hogy nem értik, mit akarok mondani. Magyarul, az anyanyelvemen.

Ha valaki olyan pontosan, választékosan akar kérdezni, fogalmazni egy idegen nyelven, ahogy azt magyarul teszi, akkor jó alapos nyelvtudásra van szüksége.

Nagy előny, ha tud egyszerűen fogalmazni.

Sokkal könnyebb idegen nyelven egy egyszerű mondatot megérteni, mint egy többszörösen összetett, választékosat.

Képzelje el, hogy külföldön újdonsült ismerősével beül egy kávézóba, és egy finom süti, meg egy gőzölgő tea mellett beszélgetni kezdenek.

Érdekli, a válasz a kérdéseire, ugye?

Márpedig, ha Ön választékosan, nagyon szépen kérdez, akkor arra általában választékos, szép választ fog ám kapni. Amit nehezebben megérteni.

Szerintem sokkal könnyebb egyszerűen kérdezni.

Például:

“Elnézését kérem, meg tudná nekem mondani, hol található a vasútállomás?”

Helyette ugyanaz sokkal egyszerűbben:

“Hol van a vasútállomás?”


Árulja el kérem, Ön egyszerűen szokott fogalmazni, ha egy külföldivel akar szóba elegyedni?

A véleménye fontos számomra, kérem, írja meg itt, a blogon!

147 hozzászólás a(z) “Fogalmazzunk egyszerűen!” bejegyzéshez

  1. Szilvi

    Ezek szerintem minden érdeklődő mondatba beletehető udvariassági formulák, nem nevezném őket bonyolultnak.

    Válasz
    1. Spiegelberger Gabriella

      Szeretek egyszerűen fogalmazni, de az udvariasság abba is belefér, kérem , legyen szíves.

    2. Király János

      Én is szeretek egyszeruûen fogalmazni, de ez nem mindig sikerül.

    3. Bagi Péter

      Igen, igyekszem a legegyszerűbben kifejezni magamat. Anyanyelvemen is ezt teszem, mindig lényegretörő vagyok. üdv

    4. Papp Viola

      Jó estét! Szeretek egyszerüen fogalmazni de ezt a helyzet adja !

    5. Bánné L. Ludmilla

      Kedves András!
      Én inkább 2 egyszerű mondatban válaszolok,mert angolul jelenleg csak egyszerű mondatokat tudok
      megfogalmazni és örülök ha megértenek.
      Üdvözlettel: Milla.

    6. Szoldi Ildikó

      Sajnos nem túl régen, tanulom az Angolt ezért minél egyszerűben fogalmazom de szeretném minél jobban megtanulni és fontos ,számomra az udvarias kifejezés.
      Ildikó.
      2018.02.21.

    7. Hatlaczky Istvánné

      Egyszerűen szeretek fogalmazni és akkor megérthető választ kapok !

      Üdv.: Erzsébet

  2. Szabó Piroska

    Kedves András!

    Egyszerűen szeretek fogalmazni.
    Ezért nem is tűnök barátságosnak, kedvesnek.

    Üdvözlettel. Piroska

    Válasz
  3. Tamás Judit

    Én sokáig éltem külföldön, több országban. Én is úgy gondolom, hogy jobb az egyszerűbb kérdést feltenni.

    Válasz
    1. Mike

      Ez Jó! Nem bonyolult, s érthető. Ők sem udvariaskodnak annyit, inkább a kiejtés megértése a nagyobb gond.

  4. Kati

    Ha udvarias is akarok lenni, akkor inkabb 2 mondatban kérdezek. Pl. Segitene? Hol van a vasutállomás?

    Válasz
    1. Bakosi Béla

      Udvarias kérdésre szívesebben válaszolnak a megkérdezettek. Nem érzik tehernek a válaszadást. Így biztosabb lehetek abban hogy számomra kielégítő választ fogok kapni.

    2. Keszler Kati

      Ėn szeretem az udvarias beszédet, de azt is lehet egyszerűen mondani. Idegen nyelven jelenleg csak egyszerű mondatokat tudok megfogalmazni. Remelem eljutok arra a szintre, hogy ha kell összetett mondatokban is tudok majd fogalmazni. Üdvözlettel: Kati

    3. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Katalin!

      Szerintem ez csak gyakorlás kérdése,
      Öntől függ.

    4. Attila baranyai

      szerintem is jobb így andrás .mert egyszerőb . még egy andrás sajnos keverem az angolt a németel .igaz itt bécsbe nem baj mert értik

    5. Király Endréné

      Tőszavakban, röviden, tömören. A német vendégkörömmel magyarul is így beszélek. Ők sem tudnak jól magyarul, ezért nem várják el, hogy én szépen beszéljek németül.

  5. Apjok Antalné

    Kedves András, szerintem is az a jó, ha érthetően, egyszerűen, röviden
    kérdezünk és válaszolunk. Némi udvariasság azért nem árt.
    Üdvözlettel: Jolán

    u.i.Köszönöm a leckét, tetszik

    Válasz
  6. alkeri imre

    kedves andras korabban kuldott nemet anyagot de abba mardt nem az en hibambol bar esjtem az okat udv alkeri imre

    Válasz
  7. Ágoston Teréz

    Egy kérem szó a mondat elején azért belefér az egyszerű fogalmazásba. Máris udvariasabban kérdeztünk. Üdvözlettel: Teréz

    Válasz
    1. Mike

      Igen, egy Excuse me can U …. show, say, help, /Habár ezt már már másképp mondják, Can U give me a hand? / belefér

    2. Georgi Miklós

      EZ A LÉNYEG! A “KÉREM” szó – megfelelő hangon – alapvetően elegendő. Ahogy szokták is mondani: a varázs-szó.

  8. Mandl Mari

    Sajnos én sem tudok egyszerűen fogalmazni, mert túl sok információt szeretnék közölni. a kérdezés könnyebben megy. Ha a kéremmel vagy a bocsánattal kezdem, eddig mindig mindenki segített.

    a korábbi német és olasz leckék küldése sajnos abba maradt. Javítani kellett a gépemet, és szerettem volna újra kérni az ingyenes leckéket. elutasító választ kaptam, hogy már erről az e-mail címről kértem.
    Megoldható lenne, hogy ismételten megkapjam őket?

    előre is köszönöm a segítséget.

    Üdvözlettel
    Mandl Mari

    Válasz
  9. Hengerné Márta

    Én mindig nagyon udvariasan, választékosan szerettem volna beszélni külföldiekkel, így aztán sehogy sem tudok. Sokat tanultam, két idegen nyelvből érettségiztem, de nincs használható idegen nyelvi tudásom. Egyetértek, félre kellett volna tenni az udvariasságot, amíg tanultam a nyelvet. A kisgyerektől sem várjuk el, amikor tanul beszélni, hogy udvariassági formulával kezdje. Soha nem szabadna senkit kritizálni, javítgatni! Csak biztatni! (Az iskolai oktatással ellentétben!) Kedves András! Nekem most semmilyen motivációm nincs az idegennyelv tanuláshoz, de nagyon örömmel olvasom az írásait!

    Válasz
  10. Nagysolymosiné Magda

    Kedves András!
    Kérdésedre a válsz,a munkámból kifolyóan is egyszerűen és érthetően kell fogalmaznom.

    Válasz
  11. Molnár Erika

    Kedves András, köszönöm szépen hogy küldött egy felkérést és érdekli az én véleményem is.Szerintem is jobb egyszerűbben kérdezni mert így könnyebben megértenek bennünket de aki nem hajlandó akkor hiába magyarázunk kézzel_ lábbal akkor se fogja megérteni. Tapasztalatbol ha udvariasan érthetően beszélünk akkor biztosan együtt működni fognak velünk az emberek. Tisztelettel Erika

    Válasz
  12. Ászity Beatrix

    Tisztelt Tanár úr

    Én csak egyszerűen tudok fogalmazni ahogy az ön könyveiből tanulok és ez nekem nagyon
    jó sikerült külföldön is megértetnem magam az ön által tanultakból.A Buldozer könyvei
    nagyon jók kár hogy nincs folytatás .

    Köszönöm Tisztelettel Beatrix

    Válasz
  13. Balogh Béla

    Tisztelt Tanár Úr!

    Igen, egyszerűen könnyebb( s talán érthetőbb is) fogalmazni.

    Balogh Béla

    Válasz
  14. Juhász Miklósné

    Mélységesen igaza van.
    Az egyszerűtől vezet az út a bonyolult felé. Nem azonos az egyszerűség a primitívséggel.
    Köszönet és üdvözlet

    Válasz
  15. Csóka Tamás

    Feltétlenül jónak tartom az egyszerű fogalmazási stílust. Nem érthető félre, nem vonja el a figyelmet a lényegről. A gondolatok nem kalandoznak el, a kérdésre egyszerű tömör válasz adható. Ebbe azonban bele kell tömöríteni az udvariasság lehetőségét is.

    Válasz
  16. Mangó

    Szerintem is sokkal hatékonyabb,ha egyszerüen fogalmazunk,de mint a fentiekben egy hozzászóló megjegyezte a kérdés előtt egy”pleas”szócska nem árt.Tisztelettel Mangó

    Válasz
  17. Kocsor Dezső

    Kedves Tanár Úr !
    Véleményem szerint magyar nyelven és idegen nyelvhasználatban célravezetőbb az egyszerű kifejezések
    alkalmazása. A bonyolult fogalmazás zavart okozhat a verbális kommunikációban.

    Üdvözlettel: Dezső

    Válasz
  18. Dr.Gyurcso Mária

    Kedves Tanar Ur !A legfontosabb a -véleményem szerint- a “beszéd gyakorlása ” lenne ..Az olvasott szöveg megértése nekem sokkal könnyebben megy mint a “beszélgetés”.Németböl jobban állok és ebböl adodóan az angol “beszéd “közben gyakran a német ugrik be..Ötletként mondom.,hogy talan érdemes lenne megpróbalni a “kérdezek felelj”módszert ,ha egyáltalan ez technikailag megoldható.Köszönettel es údvózlettel.Gy Maria

    Válasz
  19. Gáspár Antalné

    Igen az egyszerű fogalmazás eredményesebb , én előfordul, hogy nem mondatok ,csak 2-3 szóval próbálkoztam és így is megértették mit szeretnék. De lehet hogy csak szerencsém volt!

    Válasz
  20. Schvézner Sándorné Kati

    Igen tudok egyszerűen fogalmazni. Régebben, mikor még nem is tudtam ennyire angolul mindig túl bonyolítottam azt amit mondani szerettem volna, így aztán inkább meg sem szólaltam. ma már tudom, hogy az egyszerűség az ami szorult helyzetemből ki hoz, és megment egy kellemetlen helyzettől.

    Válasz
  21. Szalisznyo Mária

    Üdv mindenkinek! Az egyszerű fogalmazás jobb. De kérdezés előtt kérjünk elnézést, vagy kérem szépen….stb,A németek is egyszerűen fogalmaznak, sőt nem mondják ki rendesen a szavakat! Pl a pince Keller, ők azt mondják kella…, szerintem egyszerűen,de udvariasan…….ez nekem mindig segített Szép estét.Sz.M

    Válasz
  22. Erzsébet

    Engem a kényszer vitt rá, h néhány kulcsfontosságu kifejezéssel értessem meg magam..sajnos..
    Tehát, az egyszerü fogalmazásban van “gyakorlatom”..jol segit!
    Köszönöm, h kérte a véleményemet.

    Válasz
  23. Porga Ferenc

    Kedves Tanár Úr!
    Az évek során nagyon sokat olvastam, ebből kifolyólag talán választékosabban beszélek, és fogalmazok mint az átlag. A német tanárnőm is többször mondta, “azt mondd amit tudsz és azt kérdezd amire kiváncsi vagy”. Szerintem az udvriassági formulákat csak egyszer kell megtanulni, de ha már tudom kötelező használni. Más megitélés és bánásmódban részesítik az embert. Beszélgetéseim során ha van egy szó vagy egy kifejezés amit nem ismerek, körülírom és segítséget kérek arra hivatkozva, hogy a német nyelv nagyon nehéz, (ami természetesen igaz). A kapott válaszokban az ismeretlen szavakra udvariasan, kissé elveszetten visszakérdezek, általában átfogalmazzák, hogy számomra is érthető legyen a válsz. Eddig szinte mindig megkaptam azt a segítséget ami egy jobb megértést tett lehetővé számomra. Szerintem a lényeg az, hogy az udvariasságba fektetett energia BUSÁSSAN megtérül.

    Válasz
  24. Molnár József

    Tisztelt Tanár úr ! Szerencsésnek érzem magamat , mert az adódó helyzetekben többféleképpen is tudok német nyelven kérdezni . Ez valamiféle belső gátlások oldódásával is jár , könnyeddé , fesztelenebbé teszi a beszédet , azonban az udvariasság nálam mindig elöl jár . Nem kevés haszonnal . Köszönöm segítő munkáját !

    Válasz
    1. Lettner Annamária

      Így igaz! Én még csak nagyon kezdő vagyok a német nyelvben. Ezt úgyis észlelik, akiket megszólítok. Ilyenkor a lényeget, ha el tudom mondani, akkor már sikerélményem van. Természetesen az anyanyelvemen én is az udvarias beszélgetés híve vagyok. Amennyiben már jól tudom a nyelvet, akkor egyre bonyolultabb beszélgetést tudok folytatni.

  25. Benkő László

    Szintén az egyszerű fogalmazás híve vagyok,amibe egy kis udvariasság is belefér ,pl: elnézést,merre van a vasútállomás ? Rövid is ,tömör is és nem bántó.

    Válasz
    1. Rozsa Illésné Márta

      Kedves András! Szeretek egyszerüen és érthetöen fogalmazni de ez legtöbbször az adott helyzettöl is függ.
      Nagyon sokat segitett eddig is és bizom benne hogy a jövőben is számithatok Önre.
      Tisztelettel és köszönettel üdvözli egy 74 éves tanulni vágyó néni.

  26. Jlona Nemes

    Igen az egyszerűbb jobb, praktikusabb, mert ha választékosan akarok beszélni csak belegabalyodom, és olyankor butának érzem magam, ami nem tesz jót az önbizalmamnak.Jó lenne ha több lehetőségem lenne a kommunikációra, a kiejtés miatt is. Sokkal többet megértek, mint amit mondani tudok.

    Válasz
  27. Kálnai Mihály

    Természetesen egyszerűbb egyszerűbb fogalmazással az élet. De tapasztalatból tudom, hogy, ha mindig egyszerűen akarsz fogalmazni, semmit nem fogsz fejlődni, sőt visszafelé fogsz fejlődni. Ez annyira így van, hogy amikor rájöttem, hogy mindent el tudok mondani azzal a néhány szóval, amit már tudok, sőt tudatosan mindenre csak egy kifejezést használtam, és remekül el voltam vele, szinte saját magamat tartottam vissza a fejlődéstől. Abbahagytam a könyv olvasást, mert egyszerűen is megértettek. Ma is csak annyit tudok németül, amennyit az első évben megtanultam. Kész. ez csapda, én mondom, csapda.
    Ha valamit megtanultál, vagy olvastad valahol azonnal bonyolítsd meg vele a mondatodat, ne törődj semmivel, csak bonyolítsál. Aztán majd egyszerűvé válik a bonyolult. A lustaság nem segíti a nyelvtanulást.

    Válasz
  28. Szőke Árpád

    “Egy kérem szó a mondat elején azért belefér az egyszerű fogalmazásba. Máris udvariasabban kérdeztünk. Üdvözlettel: Teréz”
    Tisztelt Tanár Úr! Megtisztelő az érdeklődése, hozzám Ágoston Teréz feljebb idézett véleménye áll legközelebb.
    Üdv. Szőke Árpád

    Válasz
  29. B. Andrea

    Tisztelt Tanár Úr,

    mindenképpen egyszerűen, és csak a lényeget. De minden esetben köszönök, és kérem a segítséget. Aztán egy köszönöm jut a végére. Fontos az udvariasság.

    Válasz
  30. Prunkl Mária

    Többnyire a lehető legegyszerűbben igyekszem fogalmazni, – szinte csak tőmondatokban. De egy “elnézést a zavarásért” ! – fülig érő szájjal – azért mindig hozzáteszek.
    Üdvözlettel, – és köszönettel a sok hasznos tanácsért : P. Mária

    Válasz
  31. Judit

    Amennyiben külföldön, vagy külföldivel próbálok szót érteni, akkor a legegyszerűbb
    szavakkal. a legrövidebben teszem. Az elnézést, kérem, köszönöm használatával.
    Nagy előny, hogy a választ is így kapom, amit remélhetőleg meg is értek.

    Válasz
  32. Sós Gábor

    Tisztelt Tanár Úr!
    Valóban az egyszerű kérdések és válaszok a célravezetőbbek külföldivel való kommunikáció során.
    Sokunkkal előfordul hogy brillírozni szeretnénk, csillogtatni a tudásunkat, és a végén belegabalyodunk,
    mint macska a gombolyagba. Szerénységgel és egyszerűséggel el lehet kerülni a kínos és kényelmetlen
    helyzeteket. ” A kevesebb néha több” szólást akár módosíthatnánk “A kevesebb gyakran több”-re!
    Üdvözlettel: Gábor

    Válasz
  33. Szatmári Anna

    Kedves Tanár úr!
    Nagyon egyszerűen szoktam megfogalmazni a mondanivalómat, mivel nem is nagyon tudok még máshogy. Szerencsémre a környezetemben is legtöbben egyszerűen beszélnek.
    Köszönöm a sok segítséget.
    Anna

    Válasz
  34. Judit

    Tisztelt Tanár úr, köszönöm kérdését. Mivel nyelvtudásom korlátozza megszólalásaimat külföldön, igyekszem röviden fogalmazni. Az angol egyébként is egyszerűbben fogalmaz. Ha útbaigazítást, segítséget szeretnék kérni, mindenképpen elnézést kérek, hogy megzavarom az illetőt kérdésemmel.
    Mivel nyelvtudásom minimális, kerülöm a beszélgetéseket, de volt rá példa, hogy akaratomon kívül kerültem olyan helyzetbe, hogy engem kérdeztek, amikor is számomra is furcsa módon olyan szavak jutottak eszembe, hogy kellemes párbeszéd alakult ki közöttünk. Értettem, a másik felet, és ő is megértett engem. A stressz hirtelen elöhozott egy valamikor megszerzett ismeretet. Magamtól sosem mernék ilyen beszélgetést kezdeményezni.
    Üdv. Judit

    Válasz
  35. Molnár Lajos

    Tisztelt András!
    Egyszerűen? Udvariasan? Helyzetfüggő. Orvosnál pl.: praktikus az egyszerűség. Egy rövid történet. Németország, Skidorf (kb. 600 lélek lakja). Italbolt, baráti társaság (magyar), iszogatás. Rá akartunk gyújtani, de nem volt hamutartónk. Kértem a pultos hölgytől (udvariasan, megköszöntem). Másnap a faluban elterjedt: van egy magyar, aki úgy beszélt a pultossal, hogy sok német tanulhatna tőle. Először nem tudtam, hogy miért köszönnek nagyobbat a pékségben, ahol rendszeresen vásároltam. Kiderült később, hogy ott volt a falu postáshölgye is, és hallotta a párbeszédet. Szóval udvariasnak lenni kifizetődő. Üdvözlettel: Molnár Lajos

    Válasz
  36. Bedő-Dobos Sára

    Tisztelt András! Természetesen egyszerűen fogalmaz az ember,ha a tudása hiányos.És igaz,hogy rövid kérdésre általában rövid a válasz is.

    Válasz
  37. Tóth Lászlóné

    Kedves András! Köszönöm érdeklődését. Véleményem szerint hasznos az egyszerűségre és udvariasságra törekedni. Ez mindig eredményesebb, mintha komplikáljuk mondatainkat.

    Válasz
  38. Szabo Mária

    Yes, I can short to speak. No, I not like to speak, Englis, because I don’t write, speak to Englis. I don’t have friends, or siblings with who I know talks. I’m a old girl…!

    Bye..Bye
    Maria

    Válasz
  39. Magdolna

    Üdvözlöm Tanár úr. Az én véleményem az hogy ,előnyösebbnek tartom az egyszerű tömör fogalmazást.minden esetre belefér egy kérem vagy elnézést szó .Röviden de legyen benne a fő mondanivaló.Ha már az illető ,magas fokon beszéli a nyelvet akkor meg engedhető a bővebb és minél szebb udvarias csevegés főleg baráti körökben.Ez az én véleményem erről a dologról. Köszönöm a figyelmét Tanár Úr. Tisztelettel Magdolna.

    Válasz
  40. Mikola Zsigmondné

    Tisztelt Tanár Úr.
    Köszönöm a buldoser “tankönyvet”
    Nagyon hasznosnak bizonyul.Szeretek egyszerűen kérdezni,mert ha bővített mondattal indítok, a végén
    belezavarodok. Csak udvarias visszajelzést kapok,Leginkább Itáliában.
    Az Olasz intézetben is hasonló jó tanácsokat kaptam annak idején Dr. Neményi Kázmér Tanár Úrtól.

    Tisztelettel:Kata

    Válasz
  41. Kovács Éva

    Tisztelt András!
    Minél egyszerűbben szeretnék.
    Nem lehet úgy gondolkodni mint a magyar nyelvben.
    Üdv.Éva

    Válasz
  42. Puskás Péter

    Tisztelt Tanár Úr!
    Nagy érdeklődéssel és rendszeresen olvasom leveleit, hasznos, figyelemfelkeltő értesítéseit.
    Nyelvtanítási módszerei mesteriek, a német nyelvtudásom szeretném az alapokról fejleszteni…, szóval van mit tanulnom és igénybe fogom venni nyelvleckéit. Az elhatározás megvan bennem, munkámmal kapcsolatos fokozott leterhelés május végén csökkenni fog és belevágok.

    Általában igyekszem/törekszem egyszerűen, érthetően fogalmazni, de ez helyzetfüggő és nem mehet az udvariasság rovására. Indokolatlanul ne fecsegjünk, ne beszéljünk bővített körmondatokban.
    Tetszett Molnár Lajos bejegyzése, szerintem az egyszerű és udvarias megszólítás fontos a mindennapjainkban.
    Köszönet hasznos tanácsaiért.
    Tisztelettel: Puskás Péter

    Válasz
  43. Bogdán György

    Tisztelt András !
    Tudok egyszerűen kérdezni és fogalmazni,de az idegen nyelvtanulás nehézkesen megy.

    Válasz
  44. Zsila László

    Kedves Tanár Úr!
    Köszönöm kérdését, amelyre a válaszom: Gyakorlatlanság esetén egyszerűen kell fogalmazni, udvariasságot kifejező szavak közbeiktatásával. A gyakorlottság előrehaladtával a beszéd színesedhet, de ennek mértéke a beszélő partnertől is függhet.
    Ez úton is szeretném megköszönni hasznos tanácsait.
    Üdvözlettel: László

    Válasz
  45. Friedel Józsefné

    Jgen.Tudok és szeretek is egyszerüen , érthetően fogalmazni.A cifra beszéd mindég takar valamit.Köszönöm hogy újra megkeresett, Sajnos én már koromnál fogva nem utazgatok,de a nyelveket nagyon szeretem.Üdvözlettel ICA.

    Válasz
  46. Tóth András

    Tisztelt Tanár Úr
    Én is valamikor egyetemi tanár voltam, de ennyire azért nem kevertem össze az Andrásokat.
    Az eddigi hozzászólásokban legaláb 4-et nevezett Andrásnak,holott a nevük nem az. No, hadjuk ezt. Én az angolban nem vagyok kezdő, de leszedtem az eddig leküldött ingyenes leckéit. Szakszerüen vannak szerkesztve és hasznossak.Ebböl segitek rászórúló kezdő barátaimnak. Sajnos nem tdtam részese lenni a kiadványának, mert erre semm magayarországi lehetőségem nincs,sem pénzem. Én nem vagyok nyelvtanár de azért 4 nyelvet tudok használni: magyar, szerb,angol,német. Ami az egyszerü mondatokat illeti ,én segitek a beszélö társamnak az összetettnek tűnőböl egyszerüt formálni. Üdvözlöm , és soksikert a további “Andrásokhoz”

    Válasz
  47. dr. Szabó Maja

    Kedves András,
    magyarul nem nehéz egyszerűen fogalmaznom, mert jól tudom a nyelvet. Idegen nyelven ez nem olyan könnyű, de nagy segítséget adnak az ön mindennapi életben használható példamondatai.
    Várom a következő ajánlatát a Bulldózer angol nyelvkönyv csomagra, mert már kétszer elmulasztottam. Sajnos nem döntöttem időben, de a következőről nem akarok lemaradni!
    üdvözlettel: Szabó Maja

    Válasz
  48. Traj Istvánné Ilona

    Általában egyszerűen kérdezek , de előtte hozzá teszem, elnézést ” köszönöm! Ilona.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Nos, a kisebbik fiam is pontosan így csinálja.

    2. T.Ildikó

      Kedves András,Kedves Hozzászólók!
      Szerintem az egyszerűség és az udvariasság nem zárja ki egymást.
      Kérem, köszönöm,és kedves mosoly!!! kíséretében az egyszerűen -esetenként nem tökéletesen – megfogalmazott kérdés,mondanivaló is célba ér.
      Üdvözlettel:Ildikó

  49. Ilona molnar

    Szeretnek egyszeruen kerdezni, de en is orulok ha valaki udvarias velem. Ezert neha egy kicsit bonyolultabb lesz az egyszeru kerdes.

    Válasz
  50. Szent-Andrássy Jenő Albert

    Az egyszerű, néhány szóból álló kérést, kérdezést célszerű udvarias köszönéssel kezdeni és “kérem, kérem szépen” gesztussal folytatni.

    Válasz
  51. Tibor

    Az egyszerű fogalmazás pl. az idegen nyelvben nem mindig eredményes. Ha nem vagy angol anyanyelvű , bekövetkezhet, hogy félre értik vagy nem értik meg, mit akarsz. Nagyon sok szónak, sok egymástól eltérő jelentése van. Csak a teljes mondat környezetben vagy egyértelmű.

    Válasz
  52. Csóti Piroska

    kedves András!

    Igen,egyszerűen szeretek fogalmazni. Sajnos többször keverem az angolt a némettel és fordítva. Ritkán van módom használni mindkét nyelvet ,hiányzik a gyakorlás.

    Üdvözlettel: Piroska

    Válasz ↓

    Válasz
  53. Dr Zelenka Tibor

    Az egyszerű kérdezés és válasz nagyon lényeges és nem udvariatlan
    Üdvözlettel:Tibor

    Válasz
  54. Papp Gyula

    András!
    Van abban ráció, amit írsz.
    Ettől függetlenül:
    Na, én aztán nem fogalmazok egyszerűen.
    Ahhoz sok időt kellene eltölteni.
    Mondom, ami eszembe jut.
    Ha, nem érti, majd rákérdez.
    ü. Gyula bácsi.

    Válasz
  55. Tolnai Ferenc

    Kedves András!

    Nagy tisztelettel köszönöm a véleménykérését.

    Úgy tanítottak gyermek koromban, hogy a bölcs emberek “kevés szóból megértik egymást” magyarul és más nyelven is.

    Szerintem egy gondolat egy mondat, vagy egy egymásra épülő és a kommunikáció során egymásba kapcsolódó gondolat sor. Ebben az egyszerűséget a beszélő gondolatainak tisztasága, lényege és a kommunikációs partner iránti tisztelet biztosítja. Ennek – a lhetőség szerint – mindig legyen része a köszönés, és tárgya szerint a kérés, a köszönet, a segítőkészség kinyilvánítása, az emberség, a szeretet.

    Én szeretem az egyszerűen, bölcsen fogalmazó embereket. Ön is e kőrömbe tartozik.
    Mondanivalóink lényegének jó megfogalmazása és készség szintű alkalmazása már a gügyögő kisded kortól meghatározó jelentőségű. Az Ön leckéiben közreadott kulcsszavak és kulcsmondatok tartalma és hangsúlya nagyon fontosak a felnőtt kori nyelvtanulásban és gondolataink kifejezhetőségében!

    Köszönöm a leckéket, további sikereket és jó egészséget kívánok!
    Üdvözlettel: Ferenc

    Válasz
  56. Oros Károly

    Kedves András!
    Köszönöm a biztató leveleket, igazából azért nem léptem, mert annyi pénzt költöttem már nyelvtanfolyamra, hogy most hirtelen nehéz lenne összeszámolni. Nyelv iskolai nyelvtanfolyammal kezdődött. Folytatódott még nagyon régen Tanuljunk Angolul nyelv lemezekkel, magnó kazettákkal, CD lemezekkel. Most találtam ( ajánlotta az egyik munkatársam) egy számítógépes verziót. Kipróbáltam! Nagyon tetszik!!! Majd meglátom az eredményét! Az első hét nagy meglepetést okozott. Nem is tudtam eddig, hogy ennyi mindent tudok angolul!!!!!! Tudom, hogy legfőképpen a kitartásomtól függ, hogy mikorra érem el azt a szintet, amikor már nem kell félnem attól, hogy éhen halok a csak angolul értő és tudó emberek között. Tisztelettel Oros Károly.

    Válasz
  57. Németh László Ferenc

    Tisztelt Tanár úr!
    Mindenképpen egyszerűen, de egy kérem, vagy egy köszönöm belefér. Még akkor is, ha látom azt, hogy a kérdezett nem igazán készséges a válaszadásra. Mindenhol magyarok vagyunk és annak is kell látszani.
    Tisztelettel: Németh László Ferenc

    Válasz
  58. Horváth Ildikó

    A legjobb az egyszerű fogalmazàs, még mutogatok meg a számokat leírom. Nagyon nehezen tanulók,de ezzel a módszerrel ami a CD és a könyv sikerül gátlás nélkül beszélni. Persze egy 4 éves gyerek szintjén.

    Válasz
  59. Veronika Simola

    Kedves András
    Sajnos, nem mindig sikerül egyszerüen elmondani amit szeretnék.És itt Ausztriában fontos, hogy milyen kedvesen kérdezek,ùgy várhatom a viszont reagálásukat.De mind a kettõ változatot jò megtanulni.Minden a helyzettõl és idõtöl függ.
    Köszönöm a sok segitségét.
    Üdv.; Veronika Simola A- Klagenfurt

    Válasz
  60. Bagócki Anna

    Tisztelt Tanár úr !
    Nagyon jó a téma felvetése. Régen a start könyvből tanulgattam, egy keveset németül. Abban is egyszerű
    mondatokkal kezdtünk. Mindig ott volt a kérem, a szeretném, vagy a bocsánat kifejezézek.
    Szerintem ezek alapvető dolgok bármilyen nyelven. Üdvözlettel: Ancsa

    Válasz
  61. Hegyi Jánosné

    Köszönöm a német leckéket. Örülök ha egyszerűen kitudom magam fejezni úgy hogy megertsenek.Viszont a válasz nem mindíg egyszerű és nehéz megérteni. Tiszteltettel Hegyi Mariann

    Válasz
  62. Frank Mária

    Igyekszem a legegyszerűbben kifejezni magam, persze azért udvariasan és viszonzásképpen is ezt szeretném kapni ……..remélem sikerül ! :) sokat tanultam az Ön nyelvleckéiből, amiket ezúton szeretnék megköszönni !

    Válasz
  63. Dr Véghelyi Klára

    Dear Andrew!
    By the pricking of my thumbs, something wicked this way comes.
    Ez a Macbeth idézet jutott eszembe, mikor 25 évvel ezelőtt az USA MSU egyetemi épületében, a liftre vártam és a korábban Londonban tanult Queen’s English előírásai szerint udvariasan akartam megkérdezni, hogy a végre megálló lift, vajon milyen irányba tart, mire hüvelykujjal érkezett a jelzés, csak annyi szöveggel, hogy “up? or down?
    Angliában ráérnek udvariaskodni, az USA-ban nem.
    By, by,
    Klári

    Válasz
  64. Maria

    Logopédusként röviden ,jól érthetően ,ügyelve a helyes kiejtésre kell beszélnem,tehát úgy gondolom tudok .Köszönet Önnek, egyszerű kérdéseket ,közléseket már el tudok mondani angolul .de azt gondolom egy please megjár a kérdés elé !Üdvözlöm .

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Igen, sokszor jól hangzik, ha hozzáteszi a kérem szót.

  65. Zsuzsa néni 84 éves 43 évet tanitottam matemat és magyart

    Nagyszerü figyelmeztetés hogy egyszerűen ! Szeretek tanulni a tanárúrtól Köszönöm

    Válasz
  66. Tóth István Róbert

    Tisztelt Tanár Úr!
    Tudok és szeretek is egyszerűen fogalmazni, ugyanakkor az egyszerűség rovására is hajlandó vagyok az udvariasság javára engedményeket tenni.
    További eredményes munkát kívánok:
    István

    Válasz
  67. Korim Edit

    Kedves András!
    Csak egyszerűen tudok fogalmazni. Az Öntől tanult bulldózer anyag alapján. De nekem elég ennyi tudás. Egész jól, el lehet vele boldogulni.
    Üdvözlettel.

    Válasz
  68. Szűcs Cecília

    Kedves András!
    Köszönöm,hogy jelentkezik és elnézését kérem a bizalmas megszólításért.
    Nyugdíjas korom talán engedélyezi?
    Az agyam csiszolása miatt tanulok. Családomban németül,angolul,franciául,oroszul
    beszélnek de Ők fiatalok!!
    Nekem nagyon sok újdonságot ad a nyelvtanulás.Tőmondatok!!
    Köszönöm a segítségét.
    Cecília.

    Válasz
  69. Nagy Gáborné Erzsi

    Igen főleg idegen nyelven csak egyszerűen szeretek fogalmazni, mivel a válasz is egyszerű lesz amit talán megértek, így szerintem könnyebb a kommunikálás.

    Válasz
  70. Nagy Gáborné Erzsi

    Igen csak egyszerüen szeretek kommunikálni, mert így a válasz is rövidebb,igy van rá esély, hogy megértsék egymást,,,,,,,,,,,

    Válasz
  71. Molnár Józsefné

    Tisztelt Neményi Úr!
    Úgy gondolom, hogy a kezdőknek célszerű a rövid párbeszéd, hiszen jobban meg lehet érteni a választ is.
    Ha valaki idegen nyelvet kezd tanulni, már az elején megtanulja a köszönést, hogyan kell kérni vagy kérdezni valamit és a végén megköszönni a segítséget. Én ezt ebben a sorrendben tartom helyesnek, ami egyáltalán nem bonyolítja túl a kérdést, egyszerű, rövid és udvarias.
    Köszönöm, hogy megkeresett.
    Üdvözlettel: Molnárné Anna

    Válasz
  72. Paholik Jánosné

    Igen, én is egyszerűen szeretek fogalmazni hozzátéve a kérem szót. Reménykedem az egyszerü válaszban mivel nehezen értem meg a német embereket.
    Üdvözlettel: Paholik Jánosné

    Válasz
  73. Farkas Ibolya

    Tisztelt Tanár Úr!
    Lehet udvariasan, egyben röviden is. A fiaimnak gyerekkorukban mindig azt mondtam, használják a “varázs szót”. Az mindig mindenhol működik.

    Üdvözlettel:
    Farkas Ibolya

    Válasz
  74. Kovács Ernő

    Kedves András!
    Amennyiben módom van rá tőmondatban fogalmazok.
    Ha nem megy bővítményeket használok,de kerülöm az összetett mondatokat.
    Üdvözlettel Kovács Ernő.

    Válasz
  75. Kiss Imréné

    Kedves András ! köszönöm sorait Igyekszem rövid mondatokban kérdezni ill. válaszolni Nincs értelme bonyolitani.Ha olyan helyen vagyunk akkor próbálok udvarias lenni. Egy kicsit nehézkes az osztrák tájnyelv,de az UNOKÁK tanítanak.
    Üdvözlettel Kissn, Franciska

    Válasz
  76. Maya

    Tisztelt Tanár Úr!
    Nagyon lényeges dologra hívta fel a figyelmemet. Sajnos egyetlen idegen nyelven sem beszélek, bár az orosz nyelvet 10 évig tanultam és a német és az angol nyelvbe minimum 4-5 esetben kezdtem, és hagytam abba a tanulást. A felvetése nagyon elgondolkodtatott. Jogászként magyarul is hosszan, bonyolultan, a teljes precízségre törekedve, rengeteg mellék és közbeékelt mondattal, és hibátlan udvariassági formulákkal fogalmazok. Ez a facebook-sms világban is megmutatkozik, mert leírom, majd kitörlöm a körmondatokat, hiszen sms-ben nevetséges, és átváltok a tőmondatokra. Most jöttem rá, hogy így nem is lehet idegen nyelven megszólalni. El sem tudom mondani amit magyarul kigondoltam, nem beszélve arról, hogy isten ments, hogy ugyan olyan kőrmondatban válaszoljanak rá, mert már a harmadik szót sem érteném meg. Most újból próbálkozom a nyelvtanulással, és ez lesz az első amit meg próbálok megvalósítani.

    Válasz
  77. Pappné Geiszt Margit

    Kedves András!
    Egyszerűen kell kérdezni mert az az ésszerű de ha nem tudunk akkor van a probléma! Egyszerű kérdésre egyszerű válasz,igen, elvileg.
    Az udvariasság az nagyon fontos,az egyszerű kérdéshez semmi köze,mert nem szabad,hogy gond legyen az az egy két szó,nem attól lesz egyszerű vagy bonyolult a kérdés.Az angolhoz nem tudok hozzá szólni,németnél eleve egyszerűbben kérdeznek és a válasz is egyszerűbb ez a tapasztalatom,mi magyarok bonyolítjuk túl az egészet.
    Üdvözlettel: Margit

    Válasz
  78. sz zs

    Igaza van Kedves András!
    Ne fecsegjünk, csak mondjuk el röviden.
    – Persze, ha tudjuk –
    Na! Ebben kérjük a segítségedet!
    Üdv zs

    Válasz
  79. Bordácsné Kishonti Erika

    Kedves András!

    Én is biztosan azzal kezdeném:Elnézést, kérem segítsen nekem: eztán jönne az aktuális kérés.

    Válasz
  80. Demeter Sándorné Balla Malvin

    Tisztelt Neményi Úr!

    Sajnos én is hajlamos vagyok a bonyolultabb változatra. De néha sikerül egyszerűen is.

    Üdv. Demeterné

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Ha megérti, amikor válaszolnak Önnek, akkor minden rendben!

  81. Szilvás István

    Korábban az egyik nyelvtanárom megkérdezte, hogy kért-e már tőlem valaki útbaigazítást tört magyarsággal az utcán, s megértettem-e, hogy miben kér segítséget? Nos, ilyen az, mondta, amikor te kerülsz hasonló helyzetbe egy idegen helyen. Itt is, ott is embere válogatja, hogy miként reagál a megszólításra… Ez jutott eszembe a Tanár úr kérdése kapcsán, mert többször is volt már ilyen esetem, s akkor nem azzal foglalkoztam, hogy szépen kéri-e az illető vagy nyelvtanilag tökéletes udvariassággal, hanem azzal, hogy számára érthetően tudjak segíteni neki. Tisztában vagyok vele, hogy az udvariasság illendő dolog, de ha a társalgás normális emberi módon zajlik, számomra nem sértő, ha nincs benne minden mondatban a “kérem szépen” vagy valami hasonló. Sokkal nagyobb gondnak tartom azt, ha valaki nagy körülírásokkal akarja megfogalmazni a mondandóját, s ezzel az érthetetlenségig túlbonyolítja a dolgot. Valahol olvastam, hogy egy kisebb angliai településen élő ember napi használati szókincse hozzávetőleg 1000-1500 szóra tehető, s azzal szépen elboldogul élete végéig…. Ez azt sugallja, hogy feltehetően nagyon egyszerűen, lényegre törően fejezi ki magát. Ez a tény bátorságot adhat annak, akinek valahol más nyelven kell megszólalnia a világban!

    Válasz
  82. Czéhmester Gábor

    Kedves András!
    Az elmúlt évben többször is volt alkalmunk hasznosítani azokat a javaslatait, miszerint:
    – Egyszerűen kérdezzünk és egyszerű válaszokat fogunk kapni!
    – A kérdések végére ne felejtsük el odatenni, hogy “Kérem”!
    – Bonyolultabb “ügyintézés” (pl. Párizsban fényképes heti tömegközlekedési bérlet készítés) esetén pedig csodákra volt képes köszönés után a “Kérem, segítsen nekünk!” kezdés!
    Megfogadva tanácsait nagy hasznát vettük ezeknek az instrukcióknak, melyeket ezúton is köszönök!
    Üdvözlettel: Czéhmester Gábor

    Válasz
  83. Gspardy Klari

    Ahogy sikerul,de azert megprobalom udvariasan.70evesen sok mindent elneznek. Udvozlom: GK

    Válasz
  84. Frank Jolán

    Tisztelt András!
    A köszönés,az udvariasság minden emberi közeledésnél fontos számomra. A lényegre egyszerű kérdés
    tudok csak feltenni,melyre a kapott választ is megköszönöm.
    Köszönöm az nyelv könyveket. Nekem segített,hogy megszólaljak angolul.
    Üdvözlettel: Frank Jolán

    Válasz
  85. Rozsa Illésné Márta

    Kedves András! Szeretek egyszerüen és érthetöen fogalmazni de ez legtöbbször az adott helyzettöl is függ.
    Nagyon sokat segitett eddig is és bizom benne hogy a jövőben is számithatok Önre.
    Tisztelettel és köszönettel üdvözli egy 74 éves tanulni vágyó néni.

    Válasz
  86. Szabó Jánosné

    Tisztelt Neményi Úr!
    Fontos számomra, hogy minél udvariasabb legyek, szeretnék is így fogalmazni, mivel tudom, hogy fokozatai vannak, de nem mindig sikerül.

    Válasz
  87. Domonkos Ferencne Erika

    Természetesen jo ha egyszerüen és érthetően fejezzük ki magunkat. Én matematika tanár agyok és a magam területeén is legegyxzerübb megoldást keresem. SZIVESEN VESZEM TOVÁBBI ECKÉIT.

    Köszönettel:íDomonkos Ferenné Erika
    218.02.16

    Válasz
  88. Németh Attila

    Tisztelt Tanár Úr!

    Köszönöm a megkeresést, a témával kapcsolatban én is az egyszerűség elvét vallom.

    Üdvözlettel:

    N. Attila

    Válasz
  89. Dr. Csák Attila

    Én általában igyekszem érthetően és röviden fogalmazni. Egyetértek a tanár úrral.
    A munkahelyemen sem voltam bonyolúltul fogalmazó típus.

    Válasz
  90. potoczki tamas

    kedves tanar ur —
    ha elhagyom az othonom – mas nyelvteruletre kerulok jatszoterre megyek es

    figyelem az ottani beszelgeteseket a gyerekektol nagyon sokat tanulhatok –

    koszonom a turelmet ——- leckeit figyelem

    Válasz
  91. Helena Tothova

    Tisztelt Tanár Úr!

    Általában igyekszem érthetően és röviden fogalmazni. De nem járok mindíg sikerrel.

    Válasz
  92. Vidos Nagy Ildikó

    Igen mindenképp az egyszerűt mondatok használatát szeretem, bár ez függ a szókincstől is.
    De kezdő és haladó tanulóknak fontos, hogy az akivel beszél az egyszerűen fogalmazzon és
    számunkra érthető szavakat használjon.

    Válasz
  93. Németh Tibor

    Az én tapasztalatom szerint ha gyenge nyelvtudással szólítok meg helyi lakost, akkor nem a mondat helyességét vagy udvariasságát figyeli, hanem a mondandóm lényegi tartalmát. Ebből kifolyólag toleráns a hibáimmal szemben és igyekszik az általa vélt tudásszintemnek megfelelően fogalmazni a választ.

    Válasz
  94. Nagy Ferenc

    Üdvözlöm András ! Szeretek egyszerűen fogalmazni . Szívesen használom a “legyen szíves vagy kérem ” varázs-szót !!!

    Válasz
  95. Csernák József

    Szerintem egyszerűen fogalmazok és udvariasan beszélek minden emberrel !

    Válasz
  96. Vatai Angéla

    Nekem először magyarban kell áttenni minél egyszerűbb formába, az már félig nyert ügy. Sajnos ritkán adódik alkalom az élő beszédre. olvasva és hallva sokmindent megértek, de nem tudom, milyen lesz, mikor meg kell nyikkanni. T. Uram, sokat segít nekem, köszönöm

    Válasz
  97. Margó

    Lehető legegyszerűbben fogalmazom meg a mondataimat magyarul és angolul is.Előszeretettel alkalmazom I would like to…kezdetű mondatokat.

    Válasz
  98. Fülöp Gyula

    Én már sajnos nem megyek külföldre,de főleg az elején egyszerű mondatokat használ az ember.
    üdvözlettel Fülöp Gyula

    Válasz
  99. Korpos Piroska

    Kedves Neményi András!
    Tisztelt Tanár Ur!
    Azt mondják rólam hogy nagyon gazdag a szókincsem ezért az egyszerű fogalmazás számomra néha magyarul is bonyolult nem csak idegen nyelven
    Üdvözlettel
    Korpos Piroska

    Válasz
  100. Aranyosi Béla

    Jó ha az egyszerűséget vesszük alapul, de azokkal értek egyet akik nem a végletekig egyszerűsítenek. Ha példamondatot vesszük “Hol a vasútállomás?” Ez így szerintem minden nyelvben a kérdező faragatlanságára engedi következtetni a kérdezettet. Módosítanám a – Kérem megmondaná hol a vasútállomás?- formára. Körül-belül ilyen formában képzelem el az egyszerűség mértékét.

    Válasz
  101. Vangel Sándor

    Vangel Sándor
    Sokkal könnyebb egyszerű mondatokkal kommunikálni. A körmondatok igazi használója Ciceró volt.
    Az már legyen a múlté. Rohanó világunkban jobb az egyszerű, letisztult mondatokkal való társalgás.

    Válasz
  102. Péter Árpádné

    A lényeg, hogy az ember megértesse magát külföldön, legyen bátorsága megszólalni. A férjem szerint ” ezt most itt nem mondtad helyesen, nem volt jó a szórend!” . Érdekes, mindenki megértette mit szeretnék, de addig amíg Ő kereste a helyes sorrendet, addig nekem sikerült elintézni mindent. Lehet, hogy nem szabályosan, kicsit rövidebben, kevesebb szóval, de a dolog működött. Nagy sikerélmény, ha merünk megszólalni. Később kialakul a helyes szórend, pontosabb kiejtés, megfelelő szókincs. Köszönöm a leckéket!

    Válasz
  103. Éva

    Udvariasan beszélek mindig, és egyszerűen is így írok, máshogy még nem is tudnék. :(

    Válasz
  104. Dr.Gáll Ágnes

    Igen,célra törően, egyszerűen kérdezek és inkább a végén köszönöm meg a kedvességét,ha már megértettem a választ.
    Köszönöm az útmutatást!

    Válasz
  105. Varga Anna

    Természetesen jó ha egyszerűen és érthetően fejezem ki magam. Lehetőleg legegyszerűbb megoldást keresem. Szívesen veszem további leckéit.

    Tisztelettel: Anna

    Válasz
  106. Szi Márton László

    Üdvözlöm Neményi Úr!

    Köszönöm érdeklődését.

    Amatőr nyelvtanulóként vallom, hogy egyszerű kérdésre egyszerű a válasz. 76 évesen angolul könnyebben értek, mint beszélek. Ha a tanulási lendületem nem fogy, biztos vagyok benne, hogy a beszéd nehézségein is túlteszem magamat. Nagyon köszönöm a segítségét.

    Üdvözlettel: Szi Márton László

    Válasz
  107. Szi Márton László

    Üdvözlöm Neményi Úr!

    Köszönöm érdeklődését.

    Amatőr nyelvtanulóként vallom,hogy egyszerű kérdésre egyszerű a válasz. 76 évesen angolul könnyebben értek, mint beszélek. Ha a tanulási lendületem nem fogy, biztos vagyok benne, hogy a beszéd nehézségein is túlteszem magamat.

    Nagyon köszönöm a segítségét.

    Üdvözlettel: Szi Márton László

    Válasz
  108. Krepcsák Attila

    Igen, szerintem is egyszerű mondatokat használjon egy kezdő tanuló. Én annyira kezdő vagyok, hogy néha csak szavakat mondok pl. ( kár, parking, tiket, autómat) és segítettek.

    Válasz
  109. Nagy Sándor

    Kedves Tanár Úr !
    Nagyon fontos a rövid, érthető kérdés, mert erre adhatják a rövid megérthető választ. De én mindig egy köszönő szóval , egy elnézést kérő mondattal kezdem és utána a rövid kérdéssel. Ha nem értem meg a választ, akkor kérem hogy lassabban mondja, vagy kissé vizuális mutogatással, rajzzal segítsen.
    Középiskolás koromban egyik matek tanárunk mondta : ” az aki több összetett mondatban mondja el azt, amit egy rövidben is elmondhatna, az egyéb gaztettekre is képes ” ( akkor pedig még nem volt politika sem)
    Üdvözlettel : Nagy Sándor

    Válasz
  110. Tari Gábor

    Tisztelt Tamár Úr!
    Igen mindig lényegretöröen röviden fogalmazok.
    Egyszerübb igy a kommunikácio, nekem legalább is.
    Üdv. Gaben

    Válasz
  111. Győriné Bako Irenn

    Igen ! Szeretek egyszerüen, röviden ,De udvariassan kérdezni és valaszolni is!
    Udvariasság szabályait betartval!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.