Miért érdemes konkrét célokat kitűzni a nyelvtanulásban?

Mielőtt elutazunk valahova, eldöntjük, hova megyünk, kiválasztjuk az úti célt. Ugyanis már induláskor tudnunk kell, hova akarunk megérkezni. Különben hogyan érnénk oda, nem igaz?

Nyelvtanulás során hasonló a helyzet, sokan mégis a „tanuljunk angolul, majd csak haladunk vele” elvet alkalmazzák.

Már a tanulás megkezdésekor tudnunk kell, mi a célunk, hova akarunk eljutni. A fiamnál is látom, hogy ez mennyire fontos. Felsőfokú nyelvtudást szeretne elérni, ezért a már meglevő alapfokú tudására építve 5-6 hónap alatt átvette a nyelvtant a tanárával, mindent, ami középfokig kell. Szüksége volt rá, hiszen felsőfokozni akar. Innentől kezdve csak a szókincsét kell növelnie, na meg a szövegértést gyakorolnia.

Aki nem akar nyelvvizsgát tenni, annak viszont felesleges így tanulni és fárasztó is. Ha valakinek csak alapszintű nyelvtudásra van szüksége, akkor nem érdemes teletömni a fejét a temérdek nyelvtannal.

Ezért nagyon fontos már induláskor tisztázni, hogy mi a célunk. Ahogy az utazás során is. ha Budapestről a Balatonhoz akarunk menni, akkor azt nem a Tisza tó érintésével tesszük, mert az nagy kitérő lenne, fárasztó, felesleges, és sokkal többe kerülne.

Ha a nyelvvizsga a cél, akkor már az elejétől kezdve fontos a nyelvtan elsajátítása, mert az később több energiát igényel. Németben például ezért kell megtanulni az iskolában a névelőket is. Azonban turistáskodni, internetezni szerény nyelvtani ismeretek birtokában is lehet.

Gondolja végig, hogy mekkora kitérő…
  • a sok nyelvtani gyakorlat, ha csak turistáskodni akar,
  • ha nyelvvizsgát akar tenni, de a nyelvtani ismeretei hiányosak, és a vizsga előtt, gyakorlatilag az elejétől kezdve be kell gyakorolnia egy nagy adag nyelvtant, és ki kell irtania a rossz beidegződéseket. (Mert már nem elég, ahogy korábban csak rakta egymás mellé a szavakat, hiszen úgy is megértették, hanem helyesen kell beszélnie.)
Önnek mi a célja, miért akar nyelvet tanulni, tudja?

21 hozzászólás a(z) “Miért érdemes konkrét célokat kitűzni a nyelvtanulásban?” bejegyzéshez

  1. Kovács Marianna

    Én kezdetben csak a munkahelyem nyomására kezdtem el kötelező nyelvtanfolyamra járni. Mivel nem volt vele saját célom, és csak az állásom megtartása volt a cél, hát nem túl sok kedvem volt a tanuláshoz. Egy kényszer volt az egész, és nehezen is ment. Aztán elkezdtem kutakodni a neten, hogyan lehetne könnyebbé tenni a tanulást, és ekkor kezdtem el saját célokat kitűzni. Rengeteget számít! Most az a következő célom, hogy a kedvenc sorozataimat angolul tudjam nézni, és hogy ősszel elutazzak pár napra Londonba, ahol eltökélt szándékom, hogy gyakorolni fogom a beszédet is. A nyelvvizsga nem célom, csak az, hogy legyen sikerélményem!

    Válasz
  2. Kiss Erzsébet

    Kedves András! Én először is a termékek neveit szerettem volna elolvasni. Aztán ,ahogy olvastam a kisregényeket a szereplők nevét szintén szerettem volna helyesen kiejteni. Most pedig már szeretnék addig eljutni, hogy az Öntől vásárolt két könyv anyagával egyszerű társalgást tudjak folytatni pl. kirándulás alkalmával túristákkal.

    Válasz
  3. Ficsór Tamás Mátyás

    Kedves András ! Az angol nyelvvizsga részemre nem cél,csupán a szövegértés,kiejtés elsajátítása,valamint túrista út alkalmával a társalgás,ismerkedés angol nyelvű gyakorlása.Ezen célkitűzések érdekében heti három órában, a Katedra nyelviskolát látogatom és az elvégzett modulok tekintetében az A2 4-nél tartok,erről van tanúsítványom 2014-04-24-ei dátummal.Természetesen az Ön írásbeli tanácsai is nagyon fontosak részemre,mondhatom azt is nagyon sokat tanulok belőlük és ezt nagyon-nagyon köszönöm.

    Válasz
  4. Szeleczki Gyula

    Kedves András! Ahogy mondani szokták, “nagyon jó a kérdés”. És hogy az én számomra mi lenne a nyelvtanulás célja, az nagyon egyszerű: megtanulni egy idegen nyelvet. Azt hogy megtanulni, írhattam volna csupa nagybetűvel is, mert nem azt jelenti csupán hogy valamilyen szintet szeretnék elérni, hanem hogy akár egyetemi végzettséget is szerezzek általa. A nyelvvizsgára esetemben semmi szükség. Mégis úgy érzem, hogy talán még az idei év végén, vagy a következő év elején meg fogom csinálni a középfokú nyelvvizsgát. Annak hogy mégis miért ha nincs rá szükségem, egyszerű oka van. Egyrészt motivációt jelent számomra hogy megcsináljam, másrészt ha megcsináltam, sikerélményt fog jelenteni. Mindkettő nagyon fontos.
    Thanks, and have a nice weekend.:)

    Válasz
  5. Beláz István

    Kedves András!
    Azért szeretnék megtanulni angolul, mert a belvárosban lakom és rengeteg külföldi ember vesz körül és nem tudom őket útbaigazítani. Szeretünk utazni a párom, szeretném megértetni magam a szállodában és az éttermekben.
    István

    Válasz
  6. Bodnar Edit

    Hát kedves András, az én angol tanulásom egy banális dolog. Lehet , hogy most sokan kinevetnek ezért de én azért szeretnék megtanulni angolul, mert szeretem az angol számokat és én is szeretném velük énekelni. Mindig vágytam erre. Nagy dolog lenne a kedvenc számom az énekessel együtt énekelni. Aztán innen már csak egy ugrás, hogy a turistákat nem mutogatva és rajzolgatva tudnám elirányítani.Persze a CNN. híreit is megérteném és eltudnék olvasni bármilyen angol szöveget, egy újságban vagy könyvben.Egyszerűen jó érzés lenne hogy ezt is tudom. DE gondot okoz egy mondat összerakása, a nyelvtan megértése. Valahogy virágnyelven kéne ezt átadni. Hát remélem egyszer azt írhatom majd önnek sikerült! Edit

    Válasz
  7. readea

    Kedves András!
    Cél nélkül minden céltalan. A nyelvtanulás is. Nem tudjuk, hogy mit akarunk. Így valóban nehéz tanulni. A célt ki kell tűzni, és nem szabad róla levenni a szemünket. Mert ha levesszük, azonnal rengeteg akadályt fogunk látni magunk körül… Mert akadály az mindig van!

    Válasz
  8. József

    Üdvzlöm András!

    Jó,hogy újra kaptam levelet Öntől.Én buszvezetőként dolgozom.Két járat között a sofőrök a pihenőben tartózkodnak a pályaudvaron. Gyakran téved be egy-egy angolul beszélő utas,s bizony igen rossz érzés tölt el,amikor hallva őket,hallgatok mint a sült hal,mert néhány keresetlen szó csupán amim van. Önnek mi a véleménye? Összezavar,vagy segítség,ha egy időben különböző személyektől olvasok a nyelv tanulásról.

    Nagy tisztelettel József

    Válasz
  9. Tünde

    Kedves András!
    Ahogy mondani szokták, “nagyon jó a kérdés”. És hogy az én számomra mi lenne a nyelvtanulás célja, az nagyon egyszerű: megtanulni egy idegen nyelvet. Hogy miért? Szeretnék segíteni az angol turistáknak, megérteni őket és válaszolni nekik. Jó volna írni és olvasni is mert így érteném mit írnak nekem az ismerőseim. Meg akarom érteni a filmeket és a dalok szövegét. Engem ez motivál. Ha ezt elérem akkor lehet, hogy még a nyelvvizsga is szóba jöhet. Bár ez nem létkérdés nálam, de sikerélményt nyújtana.

    Válasz
  10. Kökény Lajos

    Kedves András !

    Számomra fontos célkitűzés az hogy a családommal lehetőleg minden évben az Adriai partoknál tölthessek néhány napot. Az utazás és az ott tartozkodás során nagy segítség az angol nyelv. Én még nagyon szerény tudással rendelkezem így ,elsősorban napi bevásárlással turisztikai látnivalókkal a kapcsolat teremtéssel összefüggő szavak, kifejezések szituációs gyakorlatok elsajátítását tartom fontosnak.

    Köszönöm eddigi jótanácsait és továbbra is igényelném segítségét.

    Üdvözlettel : Lajos

    Válasz
  11. Szabados Anna

    Kedves Andras!
    Mivel az USA-ba jottem ferjhez, /igaz nyugdijaskent/ de akkor is nagyon fontosnak tartom, es azert tanulok angolt, hogy kornyezetemben megertsem amit mondanak es megtudjam ertetni magamat, annak ellenere, hogy magyar anyanyelvu a ferjem.
    Kitudjam helyesen fejezni amit mondok, /ha jovorol van szo, akkor ne mult idot hasznaljak stb./, tudjak irni olvasni. szoveget ertelmezni. Nem celom a nyelvvizsga. /ven fejjel/
    Eddig megszakitottam az ittletemet ketszer evente, es hazamentem. Nyilvan a csalad miatt, de ez nyelvtanulas szempontjabol igen rossz volt, mert amikor visszajottem levoltam ulve angolbol. Amit addig felepitettem az a szint visszaesett. Molst elhataroztam, hogy ha nem muszaj, megszakitas nelkul foglalkozok az angollal, 3 szemesztert. /1szemeszter = 3 honap/ Remelem igy gyorsabban erek celba.
    Amikor elso nap leptunk a kezdo osztalytarsaimmal a terembe, meg koszonni is alig mertunk.
    Ahhoz kepest mar batrak vagyunk, a magunk szintjen eltarsalgunk, es mivel mindenkinek egy a celja, segitunk egymasnak /ennek ellenere termeszetesen van neha nagy derultseg./
    Segitseget megkoszonve, tisztelettel: Anna

    Válasz
  12. Molnár Dezső

    Én ’79-ben kezdtem neki és akkor több oka is volt: Legfontosabb hogy ha kimegyek külföldre megértsenek, másodra a dalszövegeke miatt és akkor még nem is beszéltem apám testvéréről aki az usa-ban élt! Közben átmentem pár nyelvvizsgán, de soha nem voltam elégedett azzal amit tudtam. Így most sem!

    Válasz
  13. Szölgyén Csaba

    2014.07.01 én hozzájutottam a ” Angol Nyelvköny (4901), Angol kiejtés CD ( 8524) és Angol-Magyar Értelmező Kisszótár (4901) sikerrel használja egyik unokám. nagyobbik unokám középiskolás lett, szerenék még egy léldányhoz jutni részére.
    Kérem segítségüket, hogy lehetne ezt elérni.
    Bízom a nyelvmester.hu segitő szándékában.

    Szölgyén Csaba

    Válasz
  14. szücs zsabo károly

    Tiszteltem András …Azért meg pro bálom az angolt vala menyire meg tanulni …Maradok tis telet el …Károly.

    Válasz
  15. EVI

    NAGYON TETSZENEK A HOZASZOLASOK. FONTOS A NYELVTANULAS,A BRITIS ANGOL ES AZ AMERIKAI ANGOL IS . A NYELVET KONYVEKBOL ES GYAKORLATBAN IS,ANGOLUL BESZELO BARAT,ES KIS UZLETBEN ELADONAK ,IGY TANULTA MEG EGY OREG NO.A BARATAI AZT NEZTEK ,HOGY LEHET SEGITENI,ES NEM AZT HOGY NEM LEHET SEGITENI

    Válasz
  16. Mándi József

    Kedves András !
    Kb. 6 éve elkezdtem a brit angolt. Főiskolán nem is volt választásom. Mérnök-informatika szakon vizsgáztam is, de sajnos körülményeim változása miatt, nem volt rá lehetőségem gyakorolni.
    Most teljesen az alapokról indulva újra kezdeném.
    Kérem, adjon tanácsot, hogyan kezdjem!
    Valódi segítség a hangos /kiejtést/ is hallható és gyakorolható lehetőség lenne. Nem a nyelvvizsga, hanem a tényleges, hasznosítható tudás megszerzését tűztem ki célul.
    Amennyiben segítene ebben, előre is hálásan megköszönném.

    Tisztelettel: Mándi József

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.