Angoltanulás és az újévi fogadalom

Új év kezdődött. Nyilván sokan vannak, akik Önhöz hasonlóan megfogadták, hogy most aztán megtanulnak angolul. Honnan tudja előre, hogy sikerülni fog, vagy nem?

Az elhatározás már megvan, most a cselekvésen a sor.
Ön megtervezi előre, mikor fog az angollal foglalkozni?

Ha csak azt írja fel magának, hogy egy héten két órát tanul, akkor könnyen tudja maga előtt tolni, és szombaton azt veszi észre, hogy elrepült egy hét, tanulás nélkül. Nem baj, majd a jövő héten pótolja, gondolja magában…. Így nem lesz eredménye, csak „füstbe ment terv” lesz belőle. Megfogadja, hogy megtanul angolul. Idén elkezdi. Aztán közbejön valami, egy kicsit elhalasztja. Az angoltanulás sokszor esik ebbe a csapdába.

Ha eddig még nem tervezte meg, akkor kérem, hogy tegye meg minél hamarabb. Sokkal többet fog megvalósítani a terveiből, ha leírja azokat.
Amennyiben beírja előre a naptárába, hogy minden héten kétszer, hétfőn és szerdán négytől hatig angolórára jár, kedden és csütörtökön héttől nyolcig meg készül a következő órára, akkor jó eséllyel sikerrel fog járni, mert akkor a tanulást beleszőtte a mindennapjaiba, így az nem marad el.

Nem érdemes halogatnia, mert:
  1. Minél hamarabb megtanul angolul, annál hamarabb elkezdi használni a tudását.
  2. Minél fiatalabb, annál könnyebben tanul.

Ne halogassa, mert nem igaz, hogy később több ideje lesz tanulni. Arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.

Mostanában érdemes figyelembe venni azt a tényt is, hogy a válságban megnő nyelvtudásának az értéke, segít munkahelyének megtartásában, könnyebben tud elhelyezkedni.

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) moór katalin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

6 hozzászólás a(z) “Angoltanulás és az újévi fogadalom” bejegyzéshez

  1. moór katalin

    Kedves András!
    Nagyon nehezen tanulok, inkább csak magolok ahhoz hogy bármi is a fejembe maradjon.

    Mit tanácsol kérem segítségét.
    kati

    Válasz
  2. Tünde

    Tanulok,ahogyan eddig is…a legtöbbet a zenék által tanultam meg,és ajánlom mindenkinek,hogy hallgasson sok angol zeneszámot,mert rám legalábbis észrevétlenül ragad ily módon a nyelv.Itt a netről kinyomtatom a szám szövegét,és úgy is áttanulmányozom.Nekem bevált ez a módszer.

    Válasz
  3. Neményi András

    Kedves Gizella!

    A többi nyelv tanulása esetében is hasznos,
    kifejezetten segít. A példák angolul vannak benne.

    Ha olvasgatja a blogot, akkor talál a hozzászólások között véleményeket is.

    A kiadványt február közepétől fogom tudni újra szállítani.

    Válasz
  4. Gizella

    Kedves András!
    Önnek van egy kiadványa az angol nyelv tanulásának hatékony módszeréről. Vajon ezt a módszert más nyelv esetében is jól lehet alkalmazni? Kapható még a kiadvány? Kíváncsi lennék azoknak a tapasztalataira, akik az Ön receptje szerint tanulnak.
    üdvözlettel
    Gizella

    Válasz