A gyors haladás összetevői

  • Motiváció,

  • Módszer és

  • Mennyiség


A kritikus tényező ez utóbbi, a mennyiség.

Az első a motiváció

Ha meg akar tanulni angolul, akkor erős motivációja kell, hogy legyen. Anélkül nem megy. Az nem motiváció, ha úgy van vele, hogy „ de jó lenne tudni angolul!” Így lehet venni egy fotelt a nappaliba, ha jól megy a színe a kanapéhoz, de egy nyelv megtanulásához elszántság kell.

A második a megfelelő módszer

A nyelvtanulás módszeréről már elég sokat beszélgettünk. Legyen egy bevált, jó módszere. Ha ez is megvan (vagyis motivált, és jó a módszere is, ahogy tanul), akkor a sikere már csak a tanulás mennyiségén múlik.

A harmadik a mennyiség

Azt vettem észre, hogy sok tanulónál ez hiányzik.

Nevezhetjük szorgalomnak is, bár inkább az a kérdés, hogy ráfordítjuk-e a tanulásra a megfelelő mennyiségű időt és energiát. (Mert ugye, ha csak ücsörgünk a könyv fölött, az nem elég…) A napokban egyik kedves barátommal arról beszélgettem, hogy egy tanfolyam alatt mennyit tanulnak meg a tanulók (az unokájáról volt szó).

Mennyit fog tudni az unokája a tanfolyam végén? Jogos a kérdés, csak nem tudom rá a választ. 90%-ban ugyanis a tanulón múlik, és csak 10%-ban a tanáron vagy a nyelviskolán. Néha ez az arány 90-10 helyett 80 -20 lesz. Vagyis legalább 80%-ban Öntől függ, kedves Tanuló, hogy mennyit tanul meg.

„Ezt nem lehet előre tudni?”- kérdezte csodálkozva. Azt tudjuk, hogy a tanfolyam alatt eljutnak az 1. leckétől a 6. lecke végéig. Azt azonban nehéz előre kitalálni, hogy ebből mennyit fog a végére tudni. Mert nem mindegy, hogy az anyag 50%-át, vagy a 90%- át sajátítja el.

A tanár ugyanazt a leckét adja fel mindegyik tanulónak. Az órán mindenki ugyanazt a magyarázatot kapja. A tanulók tudása közötti különbség a tanfolyam kezdetén minimális, a tanfolyam végén azonban már jelentős lehet. Ez a különbség abból adódik, hogy ki mennyit foglalkozik a tananyaggal otthon, az órán kívül. Minden órán kívüli, angoltanulással kapcsolatos tevékenységünk ide tartozik.

Külföldön hatalmas mennyiségben találkozunk az angol nyelvvel.

Megoldható ugyanez itthon is? Szerintem igen:
  • tud angol nyelvű tv műsort nézni,
  • tud angol nyelvű filmeket nézni dvd-n,
  • tud angol újságokat olvasni,
  • tud angol könyveket olvasni.

Egy 2*2 órás tanfolyamon mindenki heti 2*2 órát tanul. Otthon mennyit foglalkozik vele? Az órák előtt, hetente kétszer tíz percet? Vagy minden nap két órát? A lehetőség adott. (Folyamatosan magyarázom felvételire készülő fiamnak is).

Munka után, ha megnéz egy filmet, az naponta másfél óra, és ha könyvolvasással tölt még egy fél órát, az máris 2 óra naponta, ami 14 óra hetente. Ez már mennyiség, ugye?

Persze, angolul filmet nézni nem olyan kényelmes, mint magyarul, de ezt a többlet-energiát érdemes belefektetnie a nyelvtanulásba, ha gyorsan szeretne fejlődni.

Ön ráfordítja a szükséges mennyiségű időt és energiát a tanulásra?

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Márk Lajos bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

44 hozzászólás a(z) “A gyors haladás összetevői” bejegyzéshez

  1. Máté Kriszti

    Kedves András! Én leginkább a Bibliával szeretek foglalkozni nagyon ez ügyben szeretném megkérdezni és a segítségét kérni hogy az angol nyelvet is lehet vele tanulni? Tisztelettel Máté Kriszti

    Válasz
  2. agnes

    Agnes vagyok es mar tobbszor neki futottam az angolnak
    de a motivaciot egy ido utan elvesztettem
    Gondolom ez a lustasagomnak koszonhetem leginkabb,
    keptelen vagyok kitartani.Mindig raszanom magam hogy most majd megmutatom de egy ido utan elszall a lelkesedes

    Válasz
  3. csilluci

    T.Neményi Úr!!
    Az ön könyvéből,buldózer tanulok!!!!!!!!!!!!!!!!
    Akkor már prostiként,nem adhatnak el.

    Válasz
  4. vigi edit

    Sziasztok
    A gondom h lappangó szókincsem van amit nem merek szóban használni. Van olyan képzésetek amit nyáron meg tudnék csinálni? Vállalnám a napi 3-4 órás itthoni tanulást is, Elvileg középfokú szóbeli vizsgám van, de nyilván szintfelmérés a kezdet…
    Gyors választ kérnék, itt a nyár.
    Budafoki vok
    Köszi: Edit

    Válasz
  5. Marcsi

    Szerintem is fontos szerepe van az intenzitásnak. A mindennapos tanulással nem hagyjuk elfelejtődni a tanultakat, a napi gyakorlással nem kell újból ráhangolódni az idegen nyelvre, ami szintén segíti az eredményességet.
    Üdv. Marcsi

    Válasz
  6. Mária

    Többször neki futottam az angolnak, de mindannyiszor abba is hagytam. Sikerélményem=0. Lehet, hogy az a baj, 40 fölött kezdtem el tanulni, teljesen a nulláról indultam. A nyelviskolában olyan csoportba tettek be, akik már beszéltek, tanultak angolul, ezért szégyelltem a kiejtésemet. Azonnal a szövegértést (magnó) kezdték el, persze nem értettem semmit, néztem, mint Jenő a moziban.

    Válasz
  7. Irén

    Üdvözlöm! Valóban már regisztráltam korábban,de nem kaptam rá választ,ezért ismét regisztráltam, vagy nem e-mail oktatás folyik.Szeretném,ha értesitenének,hogy tag lettem.Üdv.Irén

    Válasz
  8. Inse

    60x kell talalkozni egy szoval, hogy valoban rögzüljön – tehat aktivan es passzivan – hallani, latni, olvasni, kiejteni, felalombanmindegy… Szerintem, ha a hatterben megy barmi angol film vagy lecke, annak is lesz idövel hatasa.

    Válasz
  9. Pál

    Én amikor jelentkeztem, akkor úgy hittem naivan, hogy leckékkel, írányítottan majd elkezdődik a tanítás, ehelyett általános metódikai tanácsokat olvastam. Csalódtam!!

    Válasz
  10. Évi

    Kíváncsian várom én is a tapasztalatokat. Nyugdíjasként kezdek angolt tanulni.
    A szavak nagyon nehezen mennek. Túl sok energiát fektetek bele. Remélem ez idővel könnyebben fog menni!
    Szorgalmammal nincs szerintem baj, de a hatékonysággal igen. Lehet, hogy újra meg kell tanulni: tanulni?
    Lehet, hogy nincs elég motiváció? Eddig mindig a családra hagyatkoztam, ha angol idegennyelvi környezetben voltam. Most elhatároztam, hogy megpróbálok saját magam boldogulni.

    Válasz
  11. Neményi András

    @Ormos Jenőné – Igen. A szövegértési képességünk akkor fejlődik, ha gyakorolunk.
    Sok eredeti szöveget kell ahhoz hallgatni, hogy jobban menjen a hallott szöveg értése.
    Nem csak filmeket, hanem zenét is érdemes hallgatni angolul. az is előrevisz.

    Válasz
  12. albert marianna

    Több alkalomal kezdtem el kezdő szinten tanulni.
    Sajnos tovább nem jutottam ,nehezemre esett.Hiányzik ,hogy nem beszélek angolul. Talán most sikerül?

    Válasz
  13. Ormos Jenőné

    Az angol szövegolvasás elég jól megy, de az angol pláne az amerikai beszéd szöveget csak akkor értem meg jól, ha nem született angol v. amerikai mondja. Sok angol filmet kell hallgatni?
    üdvözlettel

    Válasz
  14. Gábor bátyó

    Köszönöm a lehetőséget!
    Kíváncsian várom a folytatást!

    Üdvözlettel,

    Válasz
  15. Piroska

    Kedves András! Lelkesen és kíváncsian várom a tananyagot.
    Remélem sikerül kitartó, szorgalmas, eredményes munkát végeznem. Köszönettel

    Válasz
  16. Kozma Mihély

    Nem nagyon értek a számitógéhez kérem kíméljen a bonyolult hozzáférésektől ha lehet egyszerűen írja meg mit csináljak.Köszönöm

    Válasz
  17. Szűcs Mária

    Kedves András!
    Köszönöm a lehetőséget, szívesen csatlakozom a tanulni vágyók-
    hoz. Minden hozzászólónak sok sikert kívánok!
    Várom a továbbiakat. Köszönettel, Mária

    Válasz
  18. Fecó

    Szia András én 7. osztályos gyerek vagyok és mindig mondja a tanár hogy igyekezzek de most ahogy ezt el olvastam majd csak nézni fog a tanát :) köszönöm szépen

    Fecó

    Válasz
  19. Ancsán Éva

    Kedves András és Hozzászólók!

    Én azon a véleményen vagyok, hogy akinek nincs kivel gyakorolni a társas beszélgetést, az találja már fel magát és egy személyben próbáljon meg párbeszédet kialakítani. Kis fantáziával képzeljen el egy beszélgetést, amiben ő a kérdező és a válaszoló fél is. Dupla hatékonyságot eredményez, mind szókincs, mind koncentráció tekintetében. Nálam bevált.

    Üdvözlettel:

    Ancsán Éva

    Válasz
  20. ILI

    Kedves András!!!
    Köszönöm ezt a lelkes tanárt mindig érdeklődik ,hogy haladok
    Ezt szeretem magába senkit nem hagy magára
    Sajnos nagyon nehezen megy mekem is pláne a kiejtés ,sokszor a gyerekem sem érti mit motyogok pedig ugy érzem jól ejtem ki
    A könyv amit magátol vettem tényleg csoda jól össze van állitva
    Ajánlom Ilinának ha egyszer tudja vegye meg magátol mert szuper ,már csak rajtam mulik mikor lesz a tudásom jó
    Sajnos 70-éves korban minden nehezen megy
    Üdvözlöm Ili

    Válasz
  21. Annamari

    @Gabor
    Gábornak teljesen igaza van! Ez társas dolog kellene,hogy legyen. Én már remekül olvasok, írok, de nincs kivel begyakorolni, nincs kivel beszélgetni.. :( És sajnos, nem 20 éves vagyok, hogy kimenjek a Váci utcára külföldieket fogni és elviccelődni velük. Erre idő se lenne, család és munka mellett már.Tanulótársat szívesen találnék B1-es szinthez! :)

    Válasz
  22. Ilona

    Kedves András!

    Hatvanon túl én is elmondhatom, hogy többször elkezdtem az angol tanulást, de mindig megrekedtem. Hiányzott a gyakorlás, és a kiejtés is gondot okozott. Igaz, én csak magamnak akartam tanulni, hogy külföldön tájékozódni tudjak. Karácsony táján, az Ön által felajánlott alap nyelvkönyvet – ahol a kiejtés magyarul is olvasható -, sajnos nem tudtam megvásárolni, mert későn vettem észre. Úgy érzem, nagyon hasznos tanulási módot kínált fel, kedvező áron. Talán majd legközelebb.

    Válasz
  23. Catee84

    Teljesen egyet értek Gáborral. Én már legalább 10 éve bajlódom az angollal és kb két éve találtam rá arra a technikára amitől úgy érzem hogy haladok. Ezek a kártyák. Mondatok és nem szavak. A beszéd és a kérdezés nagyon nagyon fontos. A hallás utáni szövegértés és kiejtés csak cd vagy kazetta hallgatásával sajátítható el önállóan. A szervezés a másik kulcs dolog, hogy minden nap legalább 3×10 perce elővegyük, ismételjük, hallgassuk a dolgokat.

    Válasz
  24. Gabor

    Ami kimaradt és fontos, hogy a nyelv elsajátítása társas tevékenység, ezért fontos a beszélgetés, a beszélgetés és a beszélgetés. Akár alap mondatokkal, akár nyelvtanilag helytelenül.
    Beszélni, beszélni, beszélni, mert a zene hallgatás, a könyv olvasás, videó nézés csak passzív tevékenységek, attól még nem szólal meg senki.

    Válasz
  25. Gabor

    Azzal vitatkoznék, hogy csak a tanulom múlik. Képességek is vannak a világon és ezek sokszor elég nagyok, ember és ember között.
    Pont az, az egyik nagy hibája a mai oktatások zömének, hogy egy kalap alá veszik az embereket és nem veszik figyelembe az egyéni képességeket, mentális és egyéb állapotokat.
    Szóval, nem csak a szorgalom számit, mert van akinek a szorgalma ellenére is nehezen megy a tanulás és a tanátok egyik nagy hibája amikor leszólják a tanulót, hogy lám, az nem szorgalmas.
    Na ekkor van vége annak a tanulónak, aki szorgalmas, mert a szorgalma jutalma a leszólás, hogy nem tanút. Aki ezt átélte párszor, az tudja miről beszélek. így lehet megutáltatni a tanulást.
    Én már csak olyan oktatót, tanárt keresek aki figyelembe veszi az egyéni képességet. Érdekes tapasztalat, hogy az anyanyelvű tanárok ebben sokkal rugalmasabbak és a módszereiket a tanulóhoz képesek igazítani. Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy hazánkban nincsenek újító, szemléletet váltott oktatók, mert vannak, csak nehéz őket megtalálni.

    Válasz
  26. Apróné Katinka

    Mint volt óvónőnek az a meggyőződésem, hogy az alapok elsajátítása után – írás-olvasás – az lenne a legideálisabb tanfolyam, ahol sokszor elmondatnák a tanulókkal a mondatokat, vagy az összetartozó kifejezéseket. Tudom hogy ez időigényes, de mindenkinek ez hiányzik, miután kijöttünk az óráról. Egyedül gyakorolni a legkegyetlenebb dolog.

    Válasz
  27. Ica

    Nagyon igaz csak a szorgalom számit.Másodszor rugaszkodom neki,mert vendéget várunk és szégyen ha nem tudok megszólalni.
    Nem könnyü 73 évesen. Én a kiejtéssel bajlódom.

    Válasz
  28. Rózsa

    Nekem sokszor az a problémám, hogy el tudom mondani, hogy mit szeretnék, csak a választ nem értem meg az angol emberektől. Az elmúlt nyáron Erdélyben voltam, és ott egy románnal beszélgettem angolul, és nagyon jól megértettük egymást, mert mind a ketten tanultuk a nyelvet, és gondolom hasonló módszerekkel.

    Válasz
  29. Jutka

    Én is sokszor ,neki futottam és meg is álltam.Én CD-ről próbáltam egyedül tanulni.Nem tudom ,hogy a betűket, szavakat,hogy kell kiejteni.Ha ismerném a betűket és a kiejtést biztosan könnyebb lenne.

    Válasz
  30. KISS ERZSÉBET

    Kedves András! Ez a motiváló erő, hogy ébren tartja bennünk a tanulás iránti vágyat, mégpedig érvekkel. Én heti 2 alkalommal foglalkozom az angol tanulással. :mindig ismétléssel kezdek,mert attól félek hogy az előző leckéket elfelejtem. A könyvet, ismétlem, nagyon jónak tartom. A küldött leckéket többször lehallgatom.Nálam a legfontosabb,hogy kedvvel tanuljak.!
    Üdvözlettel: Erzsébbet

    Válasz
  31. anita

    Szerintem a tervezés nagyon fontos. Egy táblázatban pontosan vezetem mit és mennyit kell tanulnom pár hétre előre tervezve. Rendkívül motiváló érzés amikor a feladatokat sorra kipipálhatom. Péntekenként ismétlés van előírva, ami lehetőséget ad, hogy pótoljak. Óriási segítség amikor úgy érzed, hogy káosz van a fejedben, elakadtál, úgy érzed nem haladsz. Amikor fáradt vagyok, hogy új anyagot vegyek, akkor nézek angol feliratos filmet többször egymás után ugyanazt. Ezzel a módszerrel láthatóvá válik a mennyiség, még a kismértékű haladás is.

    Válasz
  32. Németh Imréné

    Gratulálok Károlynak, én is éppen tul vagyok a 60-on, s már kétszer futottam neki az angolnak, hát……pedig minden motivációm megvan. Azért én sem adom fel. Az még megy is szorgalommal, hogy olvasni és fordítani hellyel közzel sikerül, megkérdezem amit akarok, ha előkészülök erre, de hogy megértsem amit gyorsan elhadarnak válaszként, na az már nem megy! Ezt kellene jó módszerrel elsajátítani.

    Válasz
  33. vera

    Kedves András!

    Sajnos nekem sincs elég kitartásom.hogy minden nap foglalkozzak az angol tanulással,pedig nagyon tetszik a nyelv és
    azt is tudom hogy csak rendszeres tanulással lehetséges eredményt elérni.
    Szóval igyekszem és erre biztatok mindenkit.
    Üdv.Vera

    Válasz
  34. Tóth K ÁROLY

    KEDVES NEMÉNYI ANDRÁS PONT JÓKOR OLVASOM ÍRÁSÁT,MERT MOST INDUL A TELEHÁZNÁL ANGOL. TANFOLYAM KEZDŐ.MAGYAROKNAK ,NEKEM IS AZ A BAJOM HOGY SOK MINDENBE BELEFOGUNK AZT ABBA HAGYJUK.erőt veszek magamon 66-évesen ,ha Görgey tábornok 70-évesen megtanult angolul,nekem is sikerülni kell.

    Válasz